Ha én rózsa volnék – OFF 2023 pályázati kiírás
Rózsa nemcsak egy egyszerű virág. Azon túl, hogy az egyik legősibb és legkedveltebb növény, az egyik legfontosabb virágszimbólum a nyugati kultúrában. A szépséget, a szerelmet, a titoktartást az életet, a vért, a halált és az újjászületést jelképezi.
Rózsa az ókorban
Az ókori görögök Aphroditének szentelték, és azt tartották róla, hogy Adonisz véréből fakadt. A görögök a titoktartás szimbólumának is tartották, és ez a kereszténységben is megmaradt. Ezért gyakori a faragott rózsa a gyóntatószékeken. A gyűléstermek stukkó rózsája pedig arra figyelmeztet, hogy a beszélgetés titokban (sub rosa, a rózsa alatt) folyik. A keresztény hagyomány szerint az édenkerti rózsa csak a bűnbeesés után növesztett töviseket, emlékeztetőül a sorscsapásra. A fehér rózsát Máriához (a Mennyei Misztikus Rózsához, a tövisek nélküli rózsához) társítják. A középkorban a szüzességet szimbolizálta. A vörös rózsa állítólag Krisztus véréből fakadt, ezért a vértanúság, a könyörületesség és a feltámadás jelképe.
Rózsa az iszlámban
Az iszlámban a rózsa a férfiszépséget, valamint Mohamednek és két fiának a vérét jelenti. Bagdad rózsája a törvény, az őstörvény, a tudás, együttesen az igazság és Allah szimbóluma.
Egyéb rózsa szimbólumok
Az alkímiában hétszirmú rózsával jelezték az alkímiai reakciókat és a bölcsességet.
A szabadkőműveseknél három rózsa fényt, szeretetet és életet jelent.
A rózsa a jelvénye a rózsakeresztesek társaságának. A különböző típusú, színű, fajtájú rózsáknak más-más jelentése van. A nyolcszirmú rózsa a megújulást jelenti, a kék rózsa a lehetetlent, a vörös és fehér az ellentétek egységét. Az aranyrózsa (az áldást is jelképező pápai jelvény) a tökéletességet.
A rózsa népszerű címertani ábra, a hetedik fiút jelöli. Nem véletlen az sem, hogy népdalokban, versekben nagyon gyakran találkozhatunk a rózsával. De ugyanolyan gyakori a hímzésekben, faragásokban, általában a népművészeti tárgyakban.
Azt talán mindenki hallotta már, hogy a vörös rózsa az igaz szerelem és a határtalan szenvedély jelképe. A sárga rózsa a felhőtlen örömet jelképezi, hiszen ez a szín a naphoz kapcsolódik, ami vidámságot is jelképezi. A rózsaszín rózsa jelentheti a luxust éppúgy, mint a bájt, a kedvességet. A fehér rózsához egyfelől a tisztaság, a kezdet kötődik, de a hála és elismerés szimbóluma is ez a virág. Ugyanakkor sokszor jelképezi a búcsút egy kapcsolat végén. A narancsárnyalatú rózsák a barátság és az összetartozás jelképei.
Számodra mit jelent a rózsa? Öntsd quiltbe a rózsával kapcsolatos emlékeidet, érzéseidet.
MFC Vezetősége – Sziva Fazekas Zsuzsanna
Mi az OFF?
A Magyar Országos Foltvarró Fesztivál (OFF) egy évente megrendezett esemény, amely a foltvarrás szerelmeseinek és azoknak szól, akik szeretnének megismerkedni ezzel a tradicionális kézművességi technikával.
A fesztivál szervezői minden évben új helyszínt választanak az eseménynek, így minden alkalommal más és más városban kerül megrendezésre.
A fesztiválon számos program és workshop várja a látogatókat, ahol lehetőség van a foltvarrás technikájának elsajátítására és továbbfejlesztésére. A rendezvényen megvásárolhatod az alapanyagokat, mint például a textileket, a cérnákat, a tűket, és az egyéb foltvarrás kiegészítőket. Az eseményen résztvevőknek lehetőségük van arra, hogy benevezzék saját foltvarrásos alkotásaikat a kiírt pályázatokba, ahol a legjobbakat különböző kategóriákban díjazzák.
Az alkotások között találhatók hagyományos és modern minták, és a technikák is széles skálán mozognak a hímzéstől a patchwork-ön át a quilting-ig.
A fesztivál egyik legfontosabb célja a foltvarrás és az ehhez kapcsolódó hagyományok és kultúrák megőrzése és népszerűsítése Magyarországon. Emellett az esemény jó lehetőség a foltvarrás rajongóinak, hogy találkozzanak egymással, megosszák tapasztalataikat, és új barátságokat kössenek.
Egyéb eseményekért látogasd meg naptárunkat. Ha szervezel bármilyen foltos esemény és szeretnéd ha itt megjelenne, kérjük jelezd felénk, itt vagy az info@efoltok.hu címen.
- Tanulási lehetőséget az elmúlt évtizedek alatt összegyűjtött tudástárból
- Részvételi lehetőséget a céhes rendezvényeken, táborokban
- Tapasztalatcsere lehetőséget a régiós csoportokban
- Nevezési lehetőséget a Céh által meghirdetett pályázatokra
- Nevezési lehetőséget a Céh által közvetített nemzetközi pályázatokra
- Tagságot az európai foltvarró szervezetben: EQA
- Csatlakozási lehetőség a közösségi oldalainkhoz,mint pl.elektronikus hírlevelünk,saját facebook és instagram csoportunk
- Kedvezményes vásárlási lehetőséget a szponzorainknál
- Előfizetést az évente 4 alkalommal megjelenő, kifejezetten foltvarrással foglalkozó újságunkra.
- 80 év felettieknek tagdíjmentesség